Szauter AnnaBácsbokod Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a 88/2011.(V.18.) Kt. határozat alapján Bácsbokod Nagyközségért kitüntetésben részesítette Szauter Annát, több évtizedes áldozatos védőnői munkájáért, a szociálisan rászorulók segítésében, valamint a német nemzetiségi hagyományok és Bácsbokod értékeinek feltárásában, megőrzésében végzett kiemelkedő tevékenységéért.
Az iskolaorvos munkáját is támogatja, az óvodás és általános iskolás gyerekek egészségi állapotát rendszeresen ellenőrzik. A hátrányos helyzetű családok gyermeknevelését különös odafigyeléssel segíti. A Bácsbokodra érkező segélyszállítmányok megfelelő szétosztását mindig nagy lelkiismerettel végzi. Hosszú ideig volt tagja a helyi képviselő-testület szociális bizottságának. A bizottsági munkájával is a nehezebb sorsú családokat támogatta. Minden helybéli rendezvény (svábbál, Idősek Napja, Pünkösdi Napok, gyereknap, egészségnap, véradások) megszervezésében évek óta aktívan részt vesz. A Bácsbokodi Német Kisebbségi Önkormányzatnak 9 éve tagja. Feladatának tekinti a helyi német nemzetiségi kultúra, a hagyományok, a viselet, a népművészet, a zenei-, és énekkultúra emlékeinek ápolását, terjesztését és az ifjabb generációknak történő továbbörökítését. Felvállalta a helyben még fellelhető német nemzetiségi emlékek gyűjtését, bemutatását. Részt vesz a Bácsbokodi Falumúzeum kiállítási anyagának összeállításában és archív fotók gyűjtésében. Közreműködik új hagyományőrző közösségek (pl. „Wikitsch tánccsoport”) kialakításában. Sokszor van szükség az adott nemzetiségi tervhez anyagi források előteremtésére, ilyenkor szponzorokat keres, társadalmi munkát szervez. Célja a német nemzetiségi közösséghez tartozó, e közösségekhez kötődő lakosság összefogása, a nemzetiségi öntudat, identitástudat erősítése. Szabadidejéből e célok megvalósítására nagyon sok időt áldoz, hiszen rengeteget kell beszélgetnie olyan idős emberekkel, akik ezeket a hagyományokat, szokásokat még ismerik. Szintén ezt a célt támogatja a kirándulások, színházlátogatások szervezésével. Meghatározott feladatait határidőre mindig elvégzi. Rendkívüli precizitása, lelkiismeretes munkája nélkül a svábbálakat nem lehetne gördülékenyen lebonyolítani. Ugyanilyen lelkesedéssel, odaadóan szervezi évek óta az Idősek napját. Különösen szívén viseli a nemzetiségiek és az egyház kapcsolatát. Ötleteinek, szervezésének köszönhetően többször elhangzik német ének, német szó a miséken is. Aktív tagja az egyházi kórusnak, zarándokutak szervezésében kiemelt feladatot vállal. |