Árpád-házi Szent Erzsébet templom1340-ben a település lakói náddal fedett imaházat építettek a Nádágy pataktól keletre, ahol akkoriban a település állt. Lehetséges, hogy ennek a templomnak és az azt körül vevő temetőnek a nyomaira bukkantak a ma már Kígyós patak néven ismert vízfolyástól keletre fekvő Duja-hegyen az 1884-85-ös vasútépítés közben. Sajnos ez a régészeti lelőhely már csak nevében őrzi eredeti domborzati jellegét, a „hegy” utolsó maradványait az Aranykalász MGTSZ 1983-ban eldózeroltatta. 1733-ban már a mai templom helyén állt a falu temploma, egy kis nádfedeles imaház, amelynek helyreállítására a Rákóczi szabadságharcot követő 1733-as egyházmegyei összeírás alkalmával 300 forintot ítéltek meg. 1742-ig, mikor is Bikity Almás filiálisa lett, a papi szolgálatok ellátását 1687- től a bajai ferencesrendi szerzetesek végezték. A bajai ferencesek Bikity mellett Gara, Katymár és Szentiván településeket is ellátták. 1742-től a bikityi hívek lelki életét már az almási plébános ápolta. 1754-től Almás káplánt kapott az egyik bajai ferences szerzetes személyében. Az almási káplánok a kezdeti időkben Bikityen laktak, a parókia 1766-os megépüléséig a bikityi templomhoz közeli zsidó bolt felett kaptak szállást. Harangot is ebben az időben, 1763-ban kapott a falu, melyet Battyhány József érsek szentelt meg Baján.
Ezt követően a templomépítő Grassalkovich Antal végrendeletében foglaltak szerint özvegye Klobusiczky Terézia 1780-ban a korábbi vert falú nádfedeles kis templom helyett a bátmonostori apátság tégláiból Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére új templomot építtetett. Bikity első szilárd falazatú t 1780-ban már legalább 5 éve annak, hogy a környező falvakból az első német családok áttelepültek Bikityre, hogy művelés alá vonják a még parlagon heverő termőföldeket. Kisszámú német lakosra utal az a tény, hogy 1786-ban még csak illír faluként említi Bikityet a szakirodalom. 1890-re befejeződött a Baját Szabadkával összekötő vasútvonal megépítése, amely bekapcsolta a községet az ország gazdasági vérkeringésébe, így a jó minőségű, zsíros bácskai föld és a parasztgazdák törhetetlen munkakedve megteremtette a fellendülés lehetőségét a háromnemzetiségű községben. A falu gyorsan virágzásnak indult. Az életkörülmények jelentős javulását bizonyítják az egyházközség gyarapodását dokumentáló jegyzőkönyvek is. Az egyházközség első nagy vállalkozására Kuts János plébánossága alatt került sor. A plébánosnak 1895-ben sikerült a hívek és a politikai község összefogásával felépítenie kőből és téglából az új kálváriát és Szent Anna tiszteletére a temetőkápolnát.
Egy évvel később, 1897-ben az egyházközség megvásárolta a pécsi Angster József orgonakészítő mestertől a még ma is kiválóan működő új orgonáját, amelyet a kibővített kóruson helyeztek el.
A 19. század végére 1911-ben Nagy János temesvári festőművészt bízta meg az egyházközség vezetése, hogy a mellékoltárokat díszítő elöregedett kormos festmények helyett újakat fessen. Ezek az alkotások díszítik még ma is a két mellékoltárt. Ahogy a templom többi berendezése, úgy ezen képek is a hívek bőkezű adományainak hála kerülhettek megvásárlása. (Kurucsai Pál) Plébánia Hivatal Kiss Zoltán plébános 6453 Bácsbokod, Hunyadi u. 16/a. Tel: 06-79/423-481
|