A Bácsbokodi Német Kisebbségi Önkormányzat régi tervének megvalósítását, azaz egy Kegyeleti Park létrehozását kezdte meg 2008 áprilisában. A helyi temetőbe járva számtalan elhagyatott régi sírral, ledöntött sírkővel találkozhatott az ember. A Kegyeleti Park létrehozása amellett, hogy ezeknek az emlékeknek a méltó megőrzését tűzte ki célul, a tervek szerint emléket állít a településen élt magyar, német és horvát nép részére egyaránt.
Bácsbokod Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületével folytatott hosszú egyeztetést
követően végül is megkezdődtek a munkálatok és az esetleges leszármazottak felkutatása.
A Kegyeleti Park központi keresztjét a Német Kisebbségi Önkormányzat pályázati forrásból felújíttatta, majd megkezdődött a sírkövek rekonstrukciója, a járdák kiépítése, valamint a kovácsolt vaskerítések átfestése. A megvalósításban az önkormányzatokon túl számos településen élő polgár társadalmi munkában vett részt, továbbá a nagyközségi önkormányzat 350.000 Ft-tal és munkaerő biztosításával járult hozzá a cél megvalósításáh
oz.
2008. október végére befejeződött a Kegyeleti Park kialakítása. A Parkban több mint 250 kő-, 31 kovácsoltvas- és néhány régi fa sírjelet helyeztek el. A Park középpontjában elhelyezett háromnyelvű tábla a megbékélést, a békét hirdeti.
A bácsbokodi ifjúsági fúvószenekar, valamint a helyi általános iskolások műsorával egybekötött ünnepélyes átadásra, valamint a központi kereszt megáldására október 31-én került sor.
Még aznap este az Anna kápolnában Fekete Szabolcs plébános úr szentmisét mondott a holtakért.
A Kegyeleti Park létrehozásáben segítettek:
Jogi háttér kidolgozása, törvényesség biztosítása:
|
Héhn László jegyző
|
Pályázat írás, tervezés:
|
Etsberger Mária
|
Kivitelezés, tervezés, munkálatok irányítása:
|
Szabó Zoltán
|
Kőműves munkák irányítása:
|
Francsovics Ferenc
|
Kőműves munka:
|
Legény Ottó
|
Kőfaragó:
|
Bóka Gábor
|
Adományozók:
Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány
|
100000,- Ft
|
Bácsbokod Nagyközségi Önkormányzat
|
350000,- Ft
|
Kommunális és Szolgáltató Kft
|
20 IFA - teherkocsi föld behordása, tereprendezés, 2 fő 5 heti munkabére, valamint 100000,- Ft
|
Német Kisebbségi Önkormányzat Bácsbokod
|
238405,- Ft
|
Svábbáli felajánlások
|
107535,- Ft
|
Horvát Kisebbségi Önkormányzat Bácsbokod
|
100000,- Ft
|
Kolos Lajosné
|
10000,- Ft
|
Schweipert Ádám
|
10000,- Ft
|
Szabó Jánosné
|
10000,- Ft
|
Regősné Schön Terézia
|
30000,- Ft
|
Martinez Teréz
|
5000,- Ft
|
Harsányi Péter tanuló
|
1000,- Ft
|
Kiss Judit vállalkozó
|
Gépi munka kb. 28000,- Ft
|
Kiss Zoltán vállalkozó
|
2 kőműves 1 napi munkabére.
|
Aranykalász Szövetkezet
|
1 fő 3 napi munkabére.
|
Harsányi István
|
Vas sírkerítés felajánlása.
|
Legalább 6 órányi társadalmi munkát végeztek:
Friedrich István
|
Berger Ferenc
|
Hodoniczki Endre
|
Tettinger Mihály
|
Hercz József
|
Feigl Pál
|
Kéringer Edvárd
|
Grau Sebestyén
|
Schweipert Ádámné
|
Dér István
|
Schweipert Ádám
|
Horváth Lászlóné
|
Michler Ferenc
|
Michler Ferencné
|
Harbeith Istvánné
|
Szauter Anna
|
Kovács László
|
Szöllősi Viktor
|
Deák Viktor
|
Madajcsek Mihály
|
Végh Norbert
|
Füstös Imre
|
Mlinkovics Vilmosné
|
Hellenpárt Györgyné
|
Kurucsai Pál
|
Hodoniczki Angéla
|
Asztalos Zoltán
|
Schnadenberger Ádám
|
Asztalos Zoltánné
|
Dujmov Márkné
|
Harsányi József
|
Oláh Sándor
|
Harsányi Péter
|
Bóka Gábor
|