SvábbálEgy kis történeti kitekintés, avagy a németség zeneszeretete
„A hazai németségről az a mondás járja, hogy énekelve, zenélve, táncolva jönnek a világra, amely találóan jellemzi a német faluközösségeket, melyekben nincs ünnep, munka, öröm, bánat, amit ne foglalnának dalba, versbe, ne próbálnának meg zenével esetleg tánccal is kifejezni.” (Manherz Károly: A magyarországi németek, Második kiadás, 76.o.)
A lakodal A kalákában végzett mezőgazdasági vagy házi munkáknál is, mint pl. kukoricafosztáskor, tollfosztáskor, disznóöléskor az anekdotázást gyakran színezte vidám énekszó. Télen az asszonyok, lányok együtt fontak, a férfiak kukoricát morzsoltak, s közben igyekeztek sokszínűen múlatni az időt. Az ének és a zene mellett a táncnak is jelentős közösségformáló szerepe volt. Farsangkor három napig ropta a falu apraja, nagyja. Csak az állatokat etetni és átöltözni mentek haza a kocsmából. A legtöbb faluban a község közös tulajdonában volt az ún. nagykocsma, amit több évre bérbe vehettek a vendéglősök. Itt rendezték az egész falut összefogó bálokat.
Egy-egy közösség dalkincse igen gazdag és sokrétű volt, a régi emberek tudása leginkább szájhagyomány útján terjedt. Hallás után tanulták meg egymástól az énekeket. A népdalkincs összetétele igen vegyes volt. A hangszeres zene elsajátítása apáról fiúra szállt. A 20. század elején a legtöbb német községnek volt egy vagy több fúvószenekara, amely megteremtette az egyházi és a világi ünnepek zenei hátterét. Lakodalmakon kisebb, vegyes összetételű együttesek ún. sramli zenéjére vigadtak a vendégek. A németség sok helyen egy községben élt más népekkel és nemzetiségekkel. A kölcsönhatás a zene területén is nyomon követhető. A század elején terjedt el a németajkú községekben a magyaros jellegű szüreti mulatság. A 30-as években Jákob Bleyer (Bleyer Jakab) tevékenysége nyomán újraéledt a tradicionális német zene ápolása. A zene szeretetét a németség mind a mai napig megőrizte. Az egykor szerves egységben élő faluközösségeket az 1946-os kitelepítés vagy teljesen megsemmisítette, vagy apró csoportokra szaggatta. Magyarországon 1958 óta ugyancsak svábbálokon találkozhat az országban szétszóródott egykori faluközösség.
A svábbál Bár utoljára kerül sor a svábbálok említésére, Sajátos hangulatot teremtett az éjfélkor árverésre kerülő, hagyományosan feldíszített rozmaringbokor. Elnyeréséért nagy volt a versengés. Az egész estét, illetve éjszakát emelkedett hangulat, baráti, őszinte jókedv jellemezte. A mindenkor nagyszerű zenekari kíséret biztosította, hogy a bálozók jókedvűen, vidáman járhatták a landlert, a walzert, a polkák változatait és a hagyományos német táncokat (Schuster-, Schmidt-, Siebenschritt stb.). Első svábbál a 2002-es választást követő évben, 2003 tavaszán került megrendezésre, melyen a vaskúti zenekar (Bohémek) játszott. Az általános iskola gyerekei adták a műsort. Nemesnádudvarról kaptak sváb ruhákat kölcsönbe, melyeket a segítők viseltek. Már az első svábbálon minden jellemző dolgot használtak, mely azóta is használatban van:
Zenekarok: Bohémek, Karavanka, Stefans Kapelle, utoljára a Platin Zenekar A helyi német tánccsoport működése óta a csoport tagjai látják el a tombolahúzásnál, a ruhatárnál, a tálalásnál a legfőbb szerepet. A polgárőrség segít a műsort adó gyerekek biztonságos hazaszállításában. A svábbálakon mintegy 3-4 éve használják a zászlót. A nemzetiségi himnusz 2011-ben hangzott fel először a bálon.
|